Menü
Fejezd ki szimpátiádat!

Ha úgy gondolod, hasznos amit csinálunk, tedd ki az alábbiak közül valamelyik táblát az oldaladra:

Fő-főszerkesztő blogja: DailyDoseOfGreenTea.GP


Szerkesztői méltóságunk megőrzése

Ez a cikk igazából úgy valahol nekem is szól, mert tudom, hogy néha én is elvesztem a fejem, amikor az emberek támadásként kezelik azt amit közölni akarok velük. Szóval úgy döntöttem, hogy megírom ezt a cikket, és mivel ilyen jellegűt még nem nagyon láttam sehol, asszem most büszke lehetek magamra, mert ez egy teljesen egyedi ötlet ^^. Mind találkoztunk már webes pályafutásunk során olyanokkal, akik teljesen ok nélkül roppant obszcén módon adták elő magukat, végigszidtak mindent és mindenkit, de legfőképp a szerkesztőt. Most megtudhatjátok, hogyan kezeljétek ezeket az embereket.

Legfontosabb, hogy ne vegyétek a szívetekre! Ezeknek az embereknek egyszerűen nincs más dolguk. Unatkoznak, és az unalmukat azzal űzik el, hogy élvezik, ha te felháborodsz és visszaszólogatsz. Viszont ezáltal a látogatóid szemében esel egy nagyot, mert az cseppet sem jó követendő példa, ha óvodás kisgyerekek módjára veszekedni kezdessz vele nyilvánosan. Egyrészt örömet okozol neki, amiért sikerült megsértenie, másrészt pedig égeted magad a többi látogató előtt.

Ilyenkor ideális egy tartózkodó választ adni, amivel jelzed, hogy tudomásul vetted, hogy anyukád iránt érdeklődik mindenféle gyönyörű jelzővel kísérve, de különösebben nem érdekel, mert te nem süllyedsz le arra a szintre, hogy egy ilyen agyi kapacitású lénnyel vitába elegyedj. Finoman felszólíthatod arra is, hogy próbálja kultúráltabb módon megfogalmazni a nemtetszését.

Nem jó megoldás, ha törlöd a kommentjét! Hadd lássák csak mások is, hogy milyen értelmes egy ember. Meg természetesen ha törlöd a kommentjét, azzal azt jelzed neki, hogy annyira idegesít a hozzászólása és annak modora, hogy törölnöd kellett azt, és ezzel megintcsak örömöt okozol neki.

Ne uszítsd rá a barátnőidet!!! Ezzel azt a hatást kelted, hogy nem vagy képes felnőttként kezelni a helyzetet, és nem vagy képes egyedül megvédeni magad!

Kezeld nyugodtan a helyzetet, fékezd az indulataidat! A látogatóid majd azt látják, hogy te igazán felnőttesen viselkedsz ilyen helyzetekben is, és hogy érdemes felnézniük rád, követendő példaként tekinteni téged.

Próbáld mellőzni a gyerekes sértődéseket és a "Ha nem tetszik minek nézed?" jellegű hozzászólásokat. Ezekkel megint azt üzened neki, hogy megbántott a hozzászólása és örömöt okozol neki. Ne add meg neki azt az örömöt, hogy lássa, hogy megbántott. Kezeld le, vedd semmibe. Közvetítsd felé azt, hogy a kommentje nem nyom semmit a latba.

Ha kultúráltan fogalmazza meg, hogy valami nem tetszik neki, fogadd el! Vizsgáld meg magadat is, hogy jogos-e a kritikája, és próbálj tőled telhetően javítani rajta.

Őrizd meg a szerkesztői méltóságod, hogy a látogatóid felnézhessenek rád!
Sok szerencsét!